Ma nincs aggódás – Presbiterek fogadalomtétele Szigetlankán

Ma nincs aggódás – Presbiterek fogadalomtétele Szigetlankán

Változatos és lelkiekben gazdag napokon van túl a Szigetlankai Református Egyházközség. Pénteken az ifjak imaéjjelt tartottak, vasárnap pedig az egész gyülekezet úrvacsorai közösségben ünnepelhette a reformációt, valamint sor került az újonnan megválasztott presbiterek fogadalomtételére.

Pénteken este közös imával, valamint beszélgetéssel és filmnézéssel egybekötött Istenhez való közeledéssel épülhettek mindazok, akik elérkeztek a hajnalig tartó eseményre.

Vasárnap délelőtt 10 órakor Rácz Ervin a Hegyi beszéd magyarázatát folytatva biztatta a gyülekezetet: „Ne aggódjatok!” A prédikáció előtt a gyülekezett újraválasztott főgondnoka olvasta az Igét és egy presbiter imádkozott. Az igehirdetésben a lelkipásztor azzal biztatta a gyülekezetet, hogy aggódás helyett bízzanak Istenben, mert a világot és személyes életünket nem a vak sors igazgatja, hanem az élő Úr. Az életünkben fel kell cseréljük azt a sorrendet, miszerint  ma aggódunk a holnapért, és csak holnap akarunk megtérni. Ma kell megtérni, és holnap aggódni. Mindig holnap. Ma nincs aggódás!

A prédikációt követően a presbitérium újonnan megválasztott tagjai tettek fogadalmat és a teljes presbitérium, valamint a gyülekezet szolgálattevői énekelték: Újszövetséged elfogadom…, Dicséri áldja szüntelen. Kupán Erzsébet és Kovács Tibor verset mondott, ezzel biztatva az új csapatot.

A gyülekezet főgondnoka: Csorvási Béla, gondnoka Kovács Tibor. Presbiterek: Erdei István, Kádár Ferenc, Csorvási Mihály, Varga István, Bóné Péter, Kovács Zsolt, Szász Miklós, Gyöngyösi István, Farkas Róbert és Szabó Tamás. Pótpresbiterek: Bacsó Csaba és Zai András. A szigetlankai presbitérium eddig is bizonyította, hogy nem passzívan bólintani, hanem aktívan építeni igyekszik. Bátor és ütőképes csapat lesz ez továbbra is, ha Isten is úgy akarja.

Fodor Lajos nyugalmazott lelkipásztor igehirdetése, ágendázása után úrvacsorai közösségben erősítették a kapcsolatot Istennel és a testvéri kapcsolatot egymással. Ez által nyert kézzelfogható az üzenet: ma nincs aggódás!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.